Elakadtál, és évek óta ugyanazokat a köröket futod.
Mennyi időt akarsz még elvesztegetni az életedből?
2027. február 22-28. · 6 éjszaka, 7 nap
Ezért született meg a Beavatás elvonulás
Sokan megrekedtek
Azt látjuk, hogy nagyon sok ember megrekedt. Nincs hozzá eszköze, nincs élménye, és tapasztalata sincs arról, hogyan lehet kijönni belőle.
Egyre többen vagyunk egyedül
Hiányoznak a nagy, élő, valóban támogató közösségek. Emiatt sokan magukra maradnak az életben.
Tele a világ hamis ígéretekkel
Divat lett magunkkal foglalkozni, de sokszor nem működik, sőt még nagyobb útvesztőt csinál. Nálunk valódi eszközök, valódi élmény.
Hogy ne aludjon ki a tűz
Visszakapod a belső lángodat, az életbe vetett bizalmadat és a hitedet. Azt az erőt, amitől a nehézségek nem nyomnak el.
Húzd oldalra a kártyákat.
Patrik és Kevin
Kristály Patrik és Kristály Kevin vagyunk, testvérek. Ezt a hetet, az elvonulást, most másodjára tartjuk meg közösen.
Mennyi mindent kerestünk: élsportolóként, a buddhizmusban, a sámánkultúrában, a kereszténységben, coachingfolyamatokon, üzleti képzéseken, a pszichológiában.
Mégsem működött semmi úgy, mint a saját beavatásunk: egy élő hit, egy jó energia, egy frekvencia, amit minden nap élünk.
Ezért tudunk felkészülés nélkül, intuitívan reagálni. Nem kell emlékeznünk a válaszokra, autentikusan jönnek.
Az elvonulás ebből született. Nem fejben lévő tudást adunk át, hanem egy élményt, egy energiatartományt, amit bármikor elő lehet venni. Ehhez szeretnénk, ha kapcsolódnál.
Ha a folyamat eljut odáig, egy félórás hívás is része a jelentkezésnek.
Mi a Beavatás?
Egy hét, ahol megéled a totális felelősségvállalást.
A Beavatás a totális felelősségvállalás megtapasztalása. Ez a felnőtt lélektan egyik legnagyobb adománya.
Egy héten át nem lehet ferdíteni, és nem lehet hazudni. Nincs tér és idő arra, hogy kikerüld a szembesítést, és azt, hogy mi a valódi történeted.
Támogató közegben dolgozunk, ezért rögtön megízlelheted, ki vagy valójában, és hogyan tudsz így élni és kapcsolódni.
Ezen a héten a szembesítésed olyan figyelemmel párosul, ami végre gyógyító lesz számodra.
Mindez azért történik, hogy végre levegőt vehess, felszabadulhass, és autentikusan élhesd a saját életed.
Hogyan épül fel egy ilyen hét?
Együtt járunk be egy utat az első naptól a csúcspontig, ami maga a beavatás szertartás.
Megérkezés
Leteszed az otthoni tempót. A tested hamarabb megérkezik, mint te magad.
- Leteszed egy hétre a telefonodat
- Berendezkedsz a szobádban
- Megismered a társaidat
Lelassulás
Elcsendesedik a külső zaj, és kezd hallhatóvá válni a belső.
- Kilépsz a megszokott napirendből
- Teret kap a csend
- Elkezdesz figyelni magadra
Mélyülés
A támogató közegben megízlelheted, ki vagy valójában.
- Egyre őszintébben beszélsz magadról
- A csoport tartja a teret
- Közelebb kerülsz a saját történetedhez
Szembesülés
Nincs hová elbújni, és nincs tér a ferdítésre. A valódi történeted kerül elő.
- Megnézed, mi az igazi történeted
- Nem kell kerülgetni, nem kell szépíteni
- Mindezt támogató, figyelmes közegben
Felkészülés
Rendeződik, ami eddig előkerült. Közeledik az út csúcspontja.
- Összeszeded, ami eddig előkerült
- Elengeded, ami már nem a tiéd
- Ráhangolódsz a csúcspontra
Beavatás
Az út csúcspontja, maga a szertartás.
- A hét csúcspontja
- A csoporttal együtt éled meg
A búcsú
Hét nap, hat éjszaka, aztán mindenki hazaindul. A vége is a hét része.
- Elköszönsz a csoporttól
- Lezárjátok együtt az utat
- Újra kézbe veheted a telefonodat
Neked való ez a hét?
Olvasd el mindkét oszlopot, és legyél magaddal őszinte.
Valószínűleg neked való
- Megrekedtél vagy elakadtál, és már egy ideje tudod, hogy segítségre van szükséged.
- Nincs igazi, megtartó közeged. Szükséged van egy csapatra, egy közegre, ami átsegít ezen a megrekedésen.
- A felszínes, racionális információk helyett valódi élményre vágysz, ahol kézzelfogható önismeretet és változást érhetsz el.
- Elfáradtál, és érzed, hogy új energiára, új szemléletre van szükséged.
- Túl nagy a zaj körülötted. A természetre, a kiszakadásra és a teljes, magad felé fordított fókuszra van szükséged.
Most inkább nem
- Felszínes, racionális információkat keresel, amik szellemi kielégülést adnak, de valódi változást nem hoznak.
- Nem akarsz elköteleződni a folyamat és magad mellett. Nem vagy hajlandó áldozatot hozni érte.
- Kifogásokat keresel, hogy húzhasd a jelenlegi állapotodat, és meg tudd magyarázni magadnak, hogy annyira nem is rossz a helyzet.
- Nem akarsz elvonulni és kiszakadni a zajból, ezért nem vagy hajlandó betartani az elvonulás kereteit.
- Csak nézelődsz. Van benned kíváncsiság, de valódi szándék és elköteleződés nincs mellette.
- Mindenkinél jobban tudsz mindent. Valójában nem érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hiszen te vagy az önismeret megtestesítője.
Ha itt a helyed, lépj tovább.
Hogyan tudsz jelentkezni?
Négy lépés, ebben a sorrendben.
- 01 / A kérdőív
- Kitöltesz egy kérdőívet.
- 02 / A részletek emailben
- Ha azt látjuk belőle, hogy megvan a szándék és a kellő elköteleződés, emailben elküldjük neked a részleteket.
- 03 / Egy félórás hívás
- Ha a részletek is rendben vannak, egyeztetünk egy félórás hívást.
- 04 / A közös döntés
- A híváson közösen megnézzük, van-e helyed az elvonuláson.
Mit mondanak, akik már voltak?
Korábbi résztvevők rövid videó-visszajelzései.
Keczán Lili
Matúz Viola
Orosz Zsuzsanna
Rétfalvi Anna
Varga Péter
Nagy Cintia
Daragó Zsolt
Mészáros Sándor
Miklós Dóri
Mi merülhet még fel benned?
Ha olyat kérdeznél, ami itt nincs, írj nekünk emailben.
2027. február 22-28. között, hét nap és hat éjszaka, Magyarország déli részén. A pontos helyszínről a résztvevőket értesítjük.
Az elvonuláson a 4-6 fős stáb mellett a résztvevők száma 15 és 40 között lesz körülbelül.
Ha a kérdőívből azt látjuk, hogy megvan a szándék és a kellő elköteleződés, a részleteket emailben küldjük el. Ez a folyamat második lépése. Utána te döntöd el, hogy szeretnél-e továbbmenni a hívásig.
Mert egy ilyen kis csoportnál nem mindegy, ki ül a körben. A kérdőívből azt nézzük, megvan-e a szándék és a kellő elköteleződés. A híváson pedig közösen nézzük meg, van-e helyed az elvonuláson.
Nem kell korábbi tapasztalat, sokkal fontosabb számunkra a szándék és az elköteleződés, de a hívás pont ezért van, hogy lássuk, van-e közös út.
Ha nem tudod megoldani az egyhetes ottlétet, akkor a legnagyobb szeretettel azt ajánljuk, hogy jelentkezz a következőre, mert fontos, hogy végig tudj menni az aktuális hét tematikáján.
A résztvevők egy nagyon részletes listát kapnak arról, hogy hogyan kell felkészülniük, és mit kell magukkal hozniuk.
Nincs azzal semmi baj, ha nem lesz ott ismerős arc, mert fontos számunkra, hogy a csapat egységet alkosson, és mindenkinek legyen lehetősége arra, hogy jó kapcsolatokat alakítson ki a társaival.
Erre nincs egységes válasz, és nem is akarok ilyet adni.
Ha tartasz ettől, írd le a kérdőívben. Erről a félórás híváson is tudsz kérdezni, ha a jelentkezés eljut odáig.
Ha érzed magadban a hívást és egy megmagyarázhatatlan energiát, ami azt mondja veled, hogy van dolgom ezzel, akkor ott a helyed.